A Johnson Controls adománya Egyesületünknek

Az Aquincum-Mocsáros Egyesület által fenntartott Gladiátor utcai családi pihenőpark és játszótér különleges „vendégeket” fogadott szeptember végén. Egy amerikai székhelyű világvállalat, a Johnson Controls munkatársai a cég Blue Sky Involve programján belül egy egész napot töltöttek el Parkunban.

 

20130927638.jpg

 

Az épületgépészeti berendezéseket, innovatív gépkocsi beltereket, akkumulátorokat, hűtőberendezéseket gyártó és forgalmazó cég belső pályázati programjában a munkatársak pályázhatnak egy-egy nonprofit civil szervezetnek a támogatására, mely áll egyrészt anyagi támogatásból, másrészt a cég munkavállalóinak a civil szervez számára végzett önkéntes munkájából.

 

20130927658.jpg

 

A Blue Sky Involve programon a cég egyik munkatársa az Aquincum-Mocsáros Egyesület támogatásával kapcsolatos pályázattal indult, amit a cég központjában pozitívan bíráltak el.

 

DSCF0460.JPG

 

A Parkba így 2013. szeptember 27-én 11 szerelőautóval megérkezett vállalat mintegy 25 munkatársa, és Egyesületünkkel előre egyeztetett terv alapján mindenféle szerelési-javítási feladatot oldottak meg a Parkon belül. Segítségükkel végre világítást kapott a szerszámtároló kis faházunk, elektromos vezetékek újultak meg, szellőző berendezés került konténerházunk oldalára. Kerti szerszámainkat is átvizsgálták, a fűnyírót is végre avatott kezek javították meg.

 

DSCF0470.JPG

 

Nagy beruházásunk volt a pályázat által nyert összegből egy négyegységes kamera-rendszer beszerzése, melyet a Johnson Controls munkatársai szereltek fel, építették ki hozzá a vezetékrendszert, és üzemeltek be. A felszereléshez nélkülözhetetlen volt nemcsak a profi szerszámkészletük és megfelelő nagyságú létráik, hanem a mindehhez szükséges szakértelmük is.

 

DSCF0478.JPG

 

A csapatépítésnek is kiváló közösségi önkéntes munka egyik fontos feladata volt a csapat megfelelő ellátásának a biztosítása: kora délután óta rotyogott a bográcsban a szürkemarhából főzött gulyásleves. A jó hangulatú munkát közös vacsora és késő estébe nyúló beszélgetés, játék követte.

 Egyesületünk ez úton is szeretné kifejezni köszönetét Kovács Tibornak, a Johnson Controls munkatársának. Neki köszönhetjük a sikeres pályázatot, az azon elnyert adomány összegét és a vállalat csapatának lelkes, hasznos és szakszerű munkáját. Nagy öröm találkozni olyan nagyvállalattal, amely komolyan veszi a nonprofit-szféra támogatását, és szép szólamú szavak helyett tettekkel segíti a civilek erőfeszítéseit. Mi civilek csak reménykedhetünk abban, hogy más nagyvállalatok is követni fogják majd ezt a példát, és a társadalmi felelősségvállalás jegyében felismerik a nonprofit oldal támogatásának fontosságát.

 

 

2013. október 10.

 

Mihályfy Klára, Aquincum-Mocsáros Egyesület

Legfrissebbek

Változás!

1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1%

Tavaszi szemétszedés a Mocsároson

Ismét tavaszi takarítás a Mocsároson!

Hírlevél, 2015 április

Petanque pálya a Pihenőparkban

Szomszédünnep Óbudán május 2-án!

Lakossági fórum március 25-én!

Hírlevél, 2015. február

Hírlevél, 2014. december

Hírlevél, 2014. július

Óbuda Napja - 2014. május 4.

8 órás MTB verseny a Mocsárosban

Hírlevél, 2014. április

Hírlevél, 2014. február

Mikulás 2013.

Hírlevél, 2013 november

Hírlevél, 2013 szeptember

Őszi takarítónap a Mocsároson

Közösségi takarító nap - 2013. október 12. 9-14 óráig

Kérdőív a Római-partra tervezett mobilgátról

Hírlevél, 2013. augusztus

Felhívás!

Kedves Római partért aggódó civil barátunk!

Hírlevél, 2013. július 3.

Új körzeti megbízott a Mocsárosban

Civil Nap 2013. május 26.

Szomszédünnep Óbudán – Óbuda Napja 2013.

Hírlevél, 2013. március-április

Szomszédünnep 2013

Hírlevél, 2013. február

Hírlevél, 2013. január

1 % köszönetnyilvánítás

Ismét ellátogatott hozzánk a Mikulás!

Egyesületi Mocsáros-bejárás

Fitneszpark avató

Megérkeztek a fitneszgépek!

Időpont-foglalási rendszer

Hírlevél, 2012. május

Szomszédünnep 2012

Mocsáros Tanösvény foglalkoztató füzet letöltése

Hírlevél, 2012. április

Hírlevél, 2012. április II.

Megtisztítottuk a tanösvény útvonalát

Hírlevél, 2012. március

Hírlevél, 2012. február

Fűszerspirál

Évzáró vacsora

Megtartottuk hagyományos évzáró vacsoránkat

Ismét ellátogatott hozzánk a Mikulás

Ismét ellátogatott hozzánk a Mikulás, és megajándékozta a gyerekeket

Hírlevél, 2011. november

Örömmel tudatjuk minden családdal, hogy idén is ellátogat egyesületünk Gladiátor utcai játszóterére a Mikulás! Kis krampuszai megsúgták, hogy a Mikulás hintón érkezik és várja a gyerekeket

Szemétszedés, padépítés

Fűszer szüret

Padfestés

Lefestettük az új padot a pihenőpark előtt

Köszönjuk az 1% felajánlásokat!

Hőlégballonozás a Mocsároson

A hőlégballonozást próbálhatták ki a bátrabbak a mocsárosban.

Levendulaszüret

Nyáron leszüreteltük az első évi termést

Hírlevél, 2011. október

Itt az ősz, a falevélhullás és -gyűjtés meg a komposztálás lehetőségének ideje. A már szokásos októberi programokra várjuk Önöket!

Hírlevél, 2011. május

Óbuda Napja, 2011. május 7.

Húsvéti állatsimogató, 2011. április 23.

Óbuda Napja (május 7.)

Húsvéti állatsimogató, 2011. április 23.

Levendula-ültető nap 2011. április 16.

Hírlevél, 2011. április

Főoldalunkon találják a levendulaültető-nap és a húsvéti állatsimogató program meghívóját.

Fotók a IV. Óbudai Terepfesztiválról 2011

IV. Óbudai Terepfesztivál

Hírlevél, 2011. március

Áprilisi mozgalmas hónap lesz, minden hétvégén érdemes kijönni a Gladiátor utcai játszótérre

Hírlevél, 2011. február

Ebben a hírlevelünkben az 1%-os kampányról, további programjainkról és a madarak téli etetéséről is olvashatnak.

Hírlevél, 2011. január

Minden érdeklődőt várunk segítő önkénteseink sorába. Kérjük, aki kedvet érez az egyesületi aktivitáshoz, bátran jelentkezzen, örömmel fogadjuk!

Karácsonyfánk, 2010

Saját kezűleg készített díszekkel ékesítettük fel a karácsonyfánkat a játszótéren.

Mikulás a játszótéren, 2010

Idén is eljött hozzánk a Mikulás a krampuszaival. Gyönyörű hóesés és sok gyerek fogadta. A gyerekek nagyon örültek a kis póniknak és persze az ajándékcsomagoknak.

Hírlevél, 2010. december

December 11-én, szombaton délelőtt karácsonyfadíszeket készítünk kézműves foglalkozás keretében a konténerházban, ahová érdeklődő gyerekeket várunk.Idén fenyőfát állítunk a pihenőparkban és a kézműves díszekkel felékesítjük, kivilágítjuk. Szeretnénk szemet gyönyörködtető látványt teremteni

Hírlevél, 2010. november

A kerületi önkormányzat határozata alapján a kamerákkal kiépített térfigyelő rendszert beüzemelték, a Mocsárosba bevezető utak elejét, néhány kivételével, betontömbökkel lezárták, a bejutás lehetséges módjáról a tűzoltóságot és a mentőket értesítették. A Mocsáros területére szemetet kihordani végre lebukásveszélyessé vált.

Hírlevél, 2010. szeptember

Szeptemberi hírlevelünkben közérdekű információkkal fordulunk Önökhöz

Hírlevél, 2010. augusztus

Augusztusi hírlevelünkben két elgondolkodtató és kihasználható lehetőségre hívjuk fel a figyelmüket

Hírlevél, 2010. június

Júniusi hírlevelünkben néhány fontos információval szolgálunk

Gyermeknapi állatsimogató, 2010

Pónik, lovaglás és kocsikázás az idei gyermeknapon

Májusi növényültetés, 2010

Május 8-án délelőtt 10 órától kb. száz ember dolgozott a parkban, néhányan sötétedésig

Hírlevél, 2010. április

Május eseményekben teli hónap lesz; itt olvashatja a részleteket

Fotók a III. Óbudai Terepfesztiválról

A rendezvény a szervezők szemszögéből

Beszámoló a III. Óbudai Terepfesztiválról

Április 10-én, szombaton az ígért rossz idő helyett napsütés és jókedv fogadta az Óbudára kilátogató sportolókat és nézőket.

Húsvéti állatsimogató, 2010

A rossz idő ellenére két nyuszi és két csibe várta a gyerekeket a játszótéren. Íme a képek!

Pihenőpark fejlesztés és bővítés a Mocsáros-dűlőn

Az Ökotárs Alapítvány és a MOL által meghirdetett Zöldövezet 2009. Programban a "Pihenőpark fejlesztés és bővítés a Mocsáros-dűlőn" című pályázatunk alapján Egyesületünk 500 ezer forint támogatásban részesül

Hírlevél 2010. március

Egyesületünk idei második hírlevele az április 10-én megrendezésre kerülő Óbudait Terepfesztiválról, a húsvéti eseményeinkről és a tavalyi közbiztonsági fórum eredményeiről

III. Óbudai Terepfesztivál

2010. április 10-én ismét Terepfesztivál a Mocsároson

Játszótér a hó alatt

Rég nem látott havas képek a pihenőparkról

Hírlevél 2010. január

Egyesületünk idei első hírlevele, melyben olvashatnak a Mocsáros ügyét tárgyaló önkormányzati ülésről, az új honlapunkról, az 1%-okból befolyt összeg felhasználásáról, valamint 2010-re tervezett programjainkról

Régi fotók a Mocsárosról

Szinte hihetetlen, hogy pár évtizede még így nézett ki a Mocsárosdűlő