Hírlevél, 2010. december

MEGHÍVÓ

Kedves Mocsáros-dűlői Gyerekek, Kedves Lakótársaink!
A mocsárosi Mikulás és a pónik december 4-én délután 3 órától 5 óráig szeretettel meghívják a gyerekeket a Gladiátor utcába, a játszótérre. 
Sült krumplival, sült tökkel, forró teával, a felnőtteket forralt borral várják az Aquincum-Mocsáros Egyesület önkéntesei a parkban, a tűzrakóhelynél. Pogácsát, aprósüteményt a vendégek is hozhatnak.
A környék apraját-nagyját invitáljuk játékra és beszélgetésre, a tűznél melegedésre.
Fontos tudnivaló felnőtteknek:
a 2010. évben megújított tagsággal rendelkezők kilátogató gyerekei-unokái az egyesület Mikulásától csomagot kapnak, amit csak a helyszínen lehet átvenni. Aki nem egyesületi tag és élni kíván az ajándékcsomag lehetőségével, befizetheti a csomag árát (800 Ft) december 2-ig Stampfné Erdélyi Katalinnál, az Aranyalma utcai kisközértben. A Mikulás csak egyencsomagot oszt, privát ajándékot a helyszínen nem áll módjában átvenni és továbbadni, mert az összes jelenlévő kisgyerekre tekintettel kell lennie.
Minden szülőt és nagyszülőt arra kérünk, hogy mikuláscsomag-ügyben legyen előrelátó.
December 11-én, szombaton délelőtt karácsonyfadíszeket készítünk kézműves foglalkozás keretében a konténerházban, ahová érdeklődő gyerekeket várunk.
Idén fenyőfát állítunk a pihenőparkban és a kézműves díszekkel felékesítjük, kivilágítjuk. Szeretnénk szemet gyönyörködtető látványt teremteni.
Még néhány hír és kérés:
Köszönjük az 1 %-ot! Az APEH 1.308.000 Ft-ot utalt egyesületünk folyószámlájára. Jövő év januárjában már látható lesz az APEH honlapján, hányan jelölték meg az egyesületet. Nagyon hálásak vagyunk érte, sok fontos javítást és fejlesztést tudunk finanszírozni belőle. Az összeg felhasználásáról a jövő évi közhasznúsági jelentésben részletesen beszámolunk és a játszótéri hirdetőtáblára is kifüggesztjük a felhasznált anyagok és költségek kimutatását. A szerencsésen kellemes őszi időben ebből az összegből már most novemberben megcsináltuk
a játszótéri rögzített fajátékok körüli elkorhadt telifa szegélygerendák cseréjét és a munka néhány darab híján teljesen elkészült, a gerendákat zöld színűre festettük
a futballpálya keleti oldalán a pangó esővíz elszivárogtatására végigvezettünk egy kavicságyba fektetett, geotextíliával védett dréncsövet, amit a Mocsárosban kitermelt gyeptéglával borítottunk be
a futballpálya felőli oldalon a gumitégla-pályán kerítésmagasítást építettünk dróthálóval a magasan szálló labdák kivédésére
a gumitéglás sportpálya szétroncsolt kerítését kijavítottuk
ugyanezen a pályán a kerítést körben megerősítettük, így a tartása jobb, erősebb lett és a teniszlabdák a pályán belül maradnak
az oszlopok tetejét lezártuk, hogy a vízszivárgást elkerüljük, az oszlopokat megfúrattuk, hogy a bennük lévő víz távozhasson
lecseréltettük a tavaly újonnan felszerelt, de tavasszal összetört tetőelemeket a konténerház előtti és melletti terasz fölött
a fennmaradó összeget a játszótéri homokozó fejlesztésére fordítjuk: homokozóasztalt építünk a legkisebbeknek, és talán egy játékelemre is futja majd, de ezt már csak jövő tavasszal fogjuk elkészíteni.
Az Aquincum-Mocsáros Egyesület építi, fenntartja és fejleszti a pihenőparkot, Önöknek csak vigyázniuk kell rá. Használják örömmel, de közben vigyázzák, óvják gyermekeik épségét.
Ebben az esztendőben is több helyen és súlyosan jelentkeztek olyan bajok, amiken csak országos összefogással, adakozással lehet enyhíteni. Nagyon sok helyen és nagyon sokan segítségre szorulnak. Egyesületünk a tavalyi évhez hasonlóan a játszótéren gyűjti december 4-én a lakossági felajánlásokat (használt ruhát, cipőt, könyvet, konyhai eszközöket, ágyneműt, gyerekruhát, gyerekcipőt, játékot, gyerekeknek szóló könyveket), amiket aznap személyesen lehet oda kihozni. 
Minden felajánlás és adomány, a legcsekélyebb is, nagyon nagy segítséget jelent és mi megbízható civil partnerekkel tartunk kapcsolatot, amelyek gyakorlottan juttatják el az adományokat a rászorulókhoz. 
Az Itt Élünk Egyesület a kerület forgalmas pontjain szervez a tél kezdetén ruhaadományozást, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pedig országszerte kiterjedt és gondos karitatív munkát végez.
A csillaghegyi uszoda folyamatosan nyitva tart, a belépőjegy 800 Ft-ba kerül, ajánljuk mindenki figyelmébe. Ebben az összegben benne foglaltatik a szauna használata is. Minél többen veszik igénybe a szolgáltatásait, annál biztosabbá válik az uszoda további működtetése. 
Már beszámoltunk róla, de nagyon szeretjük, ezért újra elmondjuk, hogy elkészült az aquincumi HÉV megálló festése, amit a kaszásdűlői festés sikerén felbuzdulva szorgalmaztunk, és aminek megszervezéséhez segítséget kaptunk a már gyakorlattal rendelkező Itt Élünk Egyesülettől és magánszemélyektől. A padok átfestését a kedvezőbb látvány érdekében, az eredeti terven felül vállaltuk. Munkánk jó példa a gyakorlati civil összefogásra és reméljük, hogy a megálló-szomszéd egyesületek is felfigyelnek ennek fontosságára, az együttműködés lehetőségére. Együtt tényleg könnyebb.
A pihenőparkban felállított madáretető feltöltését rendszeresen kell végezni, hiszen ha elkezdjük a madarak etetését, akkor tavaszig ki kell tartani, mert a madarak a nagy hidegben odaszoknak és naponta számítanak az ennivalóra. Örülnénk, ha a gyerekekkel Önök is figyelnének arra, hogy az etető sose ürüljön ki.
Néhány napja még egy fekete gólya lakott a kiserdőben. Ha Önök közül bárki látja, kérjük, figyelje meg, merre repül és hívjon bennünket vagy a Magyar Madártani Egyesületet a 2756247-es számon.
Értesítjük Önöket, hogy egyesületünk működéséről az ünnepek után, januárban felmérést szándékozunk készíteni. A felmérést kérdőíves formában fogjuk Önökhöz eljuttatni. Kérjük Önöket már most, hogy az adatlap nevesített vagy névtelen kitöltésével közöljék majd velünk őszinte véleményüket az egyesület tevékenységéről.
Honlapunk címe: www.mocsarosegyesulet.hu
Minden lakótársunknak szép ünnepváró napokat és kellemes ünnepeket kívánunk, 
üdvözlettel
az Aquincum-Mocsáros Egyesület vezetőségi tagjai
Budapest, Mocsáros-dűlő, 2010. november 27.

Kedves Mocsáros-dűlői Gyerekek, Kedves Lakótársaink!
 

A mocsárosi Mikulás és a pónik december 4-én délután 3 órától 5 óráig szeretettel meghívják a gyerekeket a Gladiátor utcába, a játszótérre. Sült krumplival, sült tökkel, forró teával, a felnőtteket forralt borral várják az Aquincum-Mocsáros Egyesület önkéntesei a parkban, a tűzrakóhelynél. Pogácsát, aprósüteményt a vendégek is hozhatnak.A környék apraját-nagyját invitáljuk játékra és beszélgetésre, a tűznél melegedésre.

Fontos tudnivaló felnőtteknek:a 2010. évben megújított tagsággal rendelkezők kilátogató gyerekei-unokái az egyesület Mikulásától csomagot kapnak, amit csak a helyszínen lehet átvenni. Aki nem egyesületi tag és élni kíván az ajándékcsomag lehetőségével, befizetheti a csomag árát (800 Ft) december 2-ig Stampfné Erdélyi Katalinnál, az Aranyalma utcai kisközértben. A Mikulás csak egyencsomagot oszt, privát ajándékot a helyszínen nem áll módjában átvenni és továbbadni, mert az összes jelenlévő kisgyerekre tekintettel kell lennie.Minden szülőt és nagyszülőt arra kérünk, hogy mikuláscsomag-ügyben legyen előrelátó.

December 11-én, szombaton délelőtt karácsonyfadíszeket készítünk kézműves foglalkozás keretében a konténerházban, ahová érdeklődő gyerekeket várunk.Idén fenyőfát állítunk a pihenőparkban és a kézműves díszekkel felékesítjük, kivilágítjuk. Szeretnénk szemet gyönyörködtető látványt teremteni.


Még néhány hír és kérés:

  • Köszönjük az 1 %-ot! Az APEH 1.308.000 Ft-ot utalt egyesületünk folyószámlájára. Jövő év januárjában már látható lesz az APEH honlapján, hányan jelölték meg az egyesületet. Nagyon hálásak vagyunk érte, sok fontos javítást és fejlesztést tudunk finanszírozni belőle. Az összeg felhasználásáról a jövő évi közhasznúsági jelentésben részletesen beszámolunk és a játszótéri hirdetőtáblára is kifüggesztjük a felhasznált anyagok és költségek kimutatását. A szerencsésen kellemes őszi időben ebből az összegből már most novemberben megcsináltuk
  • a játszótéri rögzített fajátékok körüli elkorhadt telifa szegélygerendák cseréjét és a munka néhány darab híján teljesen elkészült, a gerendákat zöld színűre festettük
  • a futballpálya keleti oldalán a pangó esővíz elszivárogtatására végigvezettünk egy kavicságyba fektetett, geotextíliával védett dréncsövet, amit a Mocsárosban kitermelt gyeptéglával borítottunk be
  • a futballpálya felőli oldalon a gumitégla-pályán kerítésmagasítást építettünk dróthálóval a magasan szálló labdák kivédésére
  • a gumitéglás sportpálya szétroncsolt kerítését kijavítottuk
  • ugyanezen a pályán a kerítést körben megerősítettük, így a tartása jobb, erősebb lett és a teniszlabdák a pályán belül maradnak
  • az oszlopok tetejét lezártuk, hogy a vízszivárgást elkerüljük, az oszlopokat megfúrattuk, hogy a bennük lévő víz távozhasson
  • lecseréltettük a tavaly újonnan felszerelt, de tavasszal összetört tetőelemeket a konténerház előtti és melletti terasz fölött
  • a fennmaradó összeget a játszótéri homokozó fejlesztésére fordítjuk: homokozóasztalt építünk a legkisebbeknek, és talán egy játékelemre is futja majd, de ezt már csak jövő tavasszal fogjuk elkészíteni.
  • Az Aquincum-Mocsáros Egyesület építi, fenntartja és fejleszti a pihenőparkot, Önöknek csak vigyázniuk kell rá. Használják örömmel, de közben vigyázzák, óvják gyermekeik épségét.


Ebben az esztendőben is több helyen és súlyosan jelentkeztek olyan bajok, amiken csak országos összefogással, adakozással lehet enyhíteni. Nagyon sok helyen és nagyon sokan segítségre szorulnak. Egyesületünk a tavalyi évhez hasonlóan a játszótéren gyűjti december 4-én a lakossági felajánlásokat (használt ruhát, cipőt, könyvet, konyhai eszközöket, ágyneműt, gyerekruhát, gyerekcipőt, játékot, gyerekeknek szóló könyveket), amiket aznap személyesen lehet oda kihozni. Minden felajánlás és adomány, a legcsekélyebb is, nagyon nagy segítséget jelent és mi megbízható civil partnerekkel tartunk kapcsolatot, amelyek gyakorlottan juttatják el az adományokat a rászorulókhoz. Az Itt Élünk Egyesület a kerület forgalmas pontjain szervez a tél kezdetén ruhaadományozást, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pedig országszerte kiterjedt és gondos karitatív munkát végez.

A csillaghegyi uszoda folyamatosan nyitva tart, a belépőjegy 800 Ft-ba kerül, ajánljuk mindenki figyelmébe. Ebben az összegben benne foglaltatik a szauna használata is. Minél többen veszik igénybe a szolgáltatásait, annál biztosabbá válik az uszoda további működtetése. 

Már beszámoltunk róla, de nagyon szeretjük, ezért újra elmondjuk, hogy elkészült az aquincumi HÉV megálló festése, amit a kaszásdűlői festés sikerén felbuzdulva szorgalmaztunk, és aminek megszervezéséhez segítséget kaptunk a már gyakorlattal rendelkező Itt Élünk Egyesülettől és magánszemélyektől. A padok átfestését a kedvezőbb látvány érdekében, az eredeti terven felül vállaltuk. Munkánk jó példa a gyakorlati civil összefogásra és reméljük, hogy a megálló-szomszéd egyesületek is felfigyelnek ennek fontosságára, az együttműködés lehetőségére. Együtt tényleg könnyebb.

A pihenőparkban felállított madáretető feltöltését rendszeresen kell végezni, hiszen ha elkezdjük a madarak etetését, akkor tavaszig ki kell tartani, mert a madarak a nagy hidegben odaszoknak és naponta számítanak az ennivalóra. Örülnénk, ha a gyerekekkel Önök is figyelnének arra, hogy az etető sose ürüljön ki.

Néhány napja még egy fekete gólya lakott a kiserdőben. Ha Önök közül bárki látja, kérjük, figyelje meg, merre repül és hívjon bennünket vagy a Magyar Madártani Egyesületet a 2756247-es számon.

Értesítjük Önöket, hogy egyesületünk működéséről az ünnepek után, januárban felmérést szándékozunk készíteni. A felmérést kérdőíves formában fogjuk Önökhöz eljuttatni. Kérjük Önöket már most, hogy az adatlap nevesített vagy névtelen kitöltésével közöljék majd velünk őszinte véleményüket az egyesület tevékenységéről.

Honlapunk címe: www.mocsarosegyesulet.hu

Minden lakótársunknak szép ünnepváró napokat és kellemes ünnepeket kívánunk, üdvözlettelaz Aquincum-Mocsáros Egyesület vezetőségi tagjai

Budapest, Mocsáros-dűlő, 2010. november 27.

Legfrissebbek

1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1%

Változás!

Tavaszi szemétszedés a Mocsároson

Ismét tavaszi takarítás a Mocsároson!

Hírlevél, 2015 április

Petanque pálya a Pihenőparkban

Szomszédünnep Óbudán május 2-án!

Lakossági fórum március 25-én!

Hírlevél, 2015. február

Hírlevél, 2014. december

Hírlevél, 2014. július

Óbuda Napja - 2014. május 4.

8 órás MTB verseny a Mocsárosban

Hírlevél, 2014. április

Hírlevél, 2014. február

Mikulás 2013.

Hírlevél, 2013 november

Hírlevél, 2013 szeptember

Őszi takarítónap a Mocsároson

A Johnson Controls adománya Egyesületünknek

Közösségi takarító nap - 2013. október 12. 9-14 óráig

Kérdőív a Római-partra tervezett mobilgátról

Hírlevél, 2013. augusztus

Felhívás!

Kedves Római partért aggódó civil barátunk!

Hírlevél, 2013. július 3.

Új körzeti megbízott a Mocsárosban

Civil Nap 2013. május 26.

Szomszédünnep Óbudán – Óbuda Napja 2013.

Hírlevél, 2013. március-április

Szomszédünnep 2013

Hírlevél, 2013. február

Hírlevél, 2013. január

1 % köszönetnyilvánítás

Ismét ellátogatott hozzánk a Mikulás!

Egyesületi Mocsáros-bejárás

Fitneszpark avató

Megérkeztek a fitneszgépek!

Időpont-foglalási rendszer

Hírlevél, 2012. május

Szomszédünnep 2012

Mocsáros Tanösvény foglalkoztató füzet letöltése

Hírlevél, 2012. április

Hírlevél, 2012. április II.

Megtisztítottuk a tanösvény útvonalát

Hírlevél, 2012. március

Hírlevél, 2012. február

Fűszerspirál

Évzáró vacsora

Megtartottuk hagyományos évzáró vacsoránkat

Ismét ellátogatott hozzánk a Mikulás

Ismét ellátogatott hozzánk a Mikulás, és megajándékozta a gyerekeket

Hírlevél, 2011. november

Örömmel tudatjuk minden családdal, hogy idén is ellátogat egyesületünk Gladiátor utcai játszóterére a Mikulás! Kis krampuszai megsúgták, hogy a Mikulás hintón érkezik és várja a gyerekeket

Szemétszedés, padépítés

Fűszer szüret

Padfestés

Lefestettük az új padot a pihenőpark előtt

Köszönjuk az 1% felajánlásokat!

Hőlégballonozás a Mocsároson

A hőlégballonozást próbálhatták ki a bátrabbak a mocsárosban.

Levendulaszüret

Nyáron leszüreteltük az első évi termést

Hírlevél, 2011. október

Itt az ősz, a falevélhullás és -gyűjtés meg a komposztálás lehetőségének ideje. A már szokásos októberi programokra várjuk Önöket!

Hírlevél, 2011. május

Óbuda Napja, 2011. május 7.

Húsvéti állatsimogató, 2011. április 23.

Óbuda Napja (május 7.)

Húsvéti állatsimogató, 2011. április 23.

Levendula-ültető nap 2011. április 16.

Hírlevél, 2011. április

Főoldalunkon találják a levendulaültető-nap és a húsvéti állatsimogató program meghívóját.

Fotók a IV. Óbudai Terepfesztiválról 2011

IV. Óbudai Terepfesztivál

Hírlevél, 2011. március

Áprilisi mozgalmas hónap lesz, minden hétvégén érdemes kijönni a Gladiátor utcai játszótérre

Hírlevél, 2011. február

Ebben a hírlevelünkben az 1%-os kampányról, további programjainkról és a madarak téli etetéséről is olvashatnak.

Hírlevél, 2011. január

Minden érdeklődőt várunk segítő önkénteseink sorába. Kérjük, aki kedvet érez az egyesületi aktivitáshoz, bátran jelentkezzen, örömmel fogadjuk!

Karácsonyfánk, 2010

Saját kezűleg készített díszekkel ékesítettük fel a karácsonyfánkat a játszótéren.

Mikulás a játszótéren, 2010

Idén is eljött hozzánk a Mikulás a krampuszaival. Gyönyörű hóesés és sok gyerek fogadta. A gyerekek nagyon örültek a kis póniknak és persze az ajándékcsomagoknak.

Hírlevél, 2010. november

A kerületi önkormányzat határozata alapján a kamerákkal kiépített térfigyelő rendszert beüzemelték, a Mocsárosba bevezető utak elejét, néhány kivételével, betontömbökkel lezárták, a bejutás lehetséges módjáról a tűzoltóságot és a mentőket értesítették. A Mocsáros területére szemetet kihordani végre lebukásveszélyessé vált.

Hírlevél, 2010. szeptember

Szeptemberi hírlevelünkben közérdekű információkkal fordulunk Önökhöz

Hírlevél, 2010. augusztus

Augusztusi hírlevelünkben két elgondolkodtató és kihasználható lehetőségre hívjuk fel a figyelmüket

Hírlevél, 2010. június

Júniusi hírlevelünkben néhány fontos információval szolgálunk

Gyermeknapi állatsimogató, 2010

Pónik, lovaglás és kocsikázás az idei gyermeknapon

Májusi növényültetés, 2010

Május 8-án délelőtt 10 órától kb. száz ember dolgozott a parkban, néhányan sötétedésig

Hírlevél, 2010. április

Május eseményekben teli hónap lesz; itt olvashatja a részleteket

Fotók a III. Óbudai Terepfesztiválról

A rendezvény a szervezők szemszögéből

Beszámoló a III. Óbudai Terepfesztiválról

Április 10-én, szombaton az ígért rossz idő helyett napsütés és jókedv fogadta az Óbudára kilátogató sportolókat és nézőket.

Húsvéti állatsimogató, 2010

A rossz idő ellenére két nyuszi és két csibe várta a gyerekeket a játszótéren. Íme a képek!

Pihenőpark fejlesztés és bővítés a Mocsáros-dűlőn

Az Ökotárs Alapítvány és a MOL által meghirdetett Zöldövezet 2009. Programban a "Pihenőpark fejlesztés és bővítés a Mocsáros-dűlőn" című pályázatunk alapján Egyesületünk 500 ezer forint támogatásban részesül

Hírlevél 2010. március

Egyesületünk idei második hírlevele az április 10-én megrendezésre kerülő Óbudait Terepfesztiválról, a húsvéti eseményeinkről és a tavalyi közbiztonsági fórum eredményeiről

III. Óbudai Terepfesztivál

2010. április 10-én ismét Terepfesztivál a Mocsároson

Játszótér a hó alatt

Rég nem látott havas képek a pihenőparkról

Hírlevél 2010. január

Egyesületünk idei első hírlevele, melyben olvashatnak a Mocsáros ügyét tárgyaló önkormányzati ülésről, az új honlapunkról, az 1%-okból befolyt összeg felhasználásáról, valamint 2010-re tervezett programjainkról

Régi fotók a Mocsárosról

Szinte hihetetlen, hogy pár évtizede még így nézett ki a Mocsárosdűlő