Hírlevél, 2010. november

Novemberi hírlevelünket mindenekelőtt néhány közérdekű, környezetvédelmi információval kezdjük:

  • Még jár a FKFV zöldhulladékgyűjtő autója, de újra fölhívjuk kedves lakótársaink figyelmét arra, hogy a zöldjavakat inkább komposztálni érdemes. A zsákos elszállítás feltétele, hogy előre megvásárolt, színtelen (átlátszó) zsákba gyűjtsék a lombot, zöldanyagot. A zsák ára tartalmazza az elszállítási költséget. A FKFV honlapján megtalálják a zsákvásárlási helyek listáját is (www.fkfv.hu). 
    Még mindig van olyan ház, ahonnan egyszerűen az útszélre, a közterületre teszik ki a kertben keletkezett hulladékot. Október elején az ilyen zsákolatlan szemétnek az elszállíttatását is sikerült megoldanunk, azonban ez egyedi eset volt, egyesületünk ezentúl egy figyelmeztető kérést követően a közterület-felügyelethez fordul. Az előző hírlevélben arra kértük a palatörmeléket tartalmazó zsákok tulajdonosát, szállítsa el a zsákokat az Aranyalma és Rozália utca sarkán álló papírgyűjtők mellől. A zsákok a mai napig ott vannak, immár augusztus óta. Veszélyes hulladékról van szó, ha az eredeti tulajdonos nem intézkedik, egyesületünk feljelentést tesz az ügyben. 
    A kommunális szemétnek, építési törmeléknek, fölöslegessé vált dolgoknak az utcára való kirakásától mindenkit óva intünk! A közterület védelmet igényel és Egyesületünk a tisztességes, szabálykövető lakók érdekét képviseli.
  • Az ingatlanok előtt, a járdán és az árkokban kérjük, minden tulajdonos gyűjtse össze a lehullott faleveleket. A járdán maradt falevelek csúszásveszélyesek, az útszegélyen maradt levélrakások pedig szűkítik az utat. A nyár folyamán több helyen okoztak dugulást a tisztítatlan, lefedett árkok. Most még van idő ennek a munkának az elvégzésére, kérjük, gondoskodjanak róla, hogy területünkön a közterület-felügyelet ellenőrei ne találjanak gondozatlan járda- és árokszakaszokat.
  • A kerületi önkormányzat határozata alapján a kamerákkal kiépített térfigyelő rendszert beüzemelték, a Mocsárosba bevezető utak elejét, néhány kivételével, betontömbökkel lezárták, a bejutás lehetséges módjáról a tűzoltóságot és a mentőket értesítették. A Mocsáros területére szemetet kihordani végre lebukásveszélyessé vált.
  • Sajnálatos rossz hír, hogy kudarcos bukásnak minősül területünkön a konténeres papírgyűjtés. A papírgyűjtő konténerek egyelőre még megtalálhatók a régi helyeken, azonban a rendszeres papírlopás és szemetelés, a különféle hulladékot tartalmazó zsákok és egyéb más szemét, lom kihelyezése a folyamatos kérések ellenére gyakori. Mindez felőrölte az egyesület és a konténerek közelében lakók türelmét. 2011. január 1-től a papírgyűjtést területünkön a konténer-tulajdonos megszünteti. Nem volt eleve kudarcra ítélt az elgondolás, a kerületben elsők voltunk a konténerek kihelyezésével, a lehetőség biztosításával. A papírgyűjtő helyeket azonban sokan nem segítő lehetőségnek, hanem általános szemétdombnak tekintik és minden kérés ellenére Hungarocellel, műanyaggal, sittel, zöldnyesedékkel teli zsákokat és teljes, lapítatlan dobozokat szórnak szét a konténerek mellett. Mások autóval érkeznek és ellopják a használható és pénzzé tehető papíranyagot. Egyesületünk képviselőinek nincs lehetőségük és idejük a folyamatos figyeltetésre, állandó telefonos ügyeletre és a rendszeres takarításra, nehéz helyzetben vagyunk, ennek ellenére megpróbáljuk elérni, hogy a papírgyűjtők megmaradjanak. 
  • 2010. szeptember 1-től hatályos a 346/2008 (XII.30.) számú kormányrendelet azon része (a fás szárú növények védelméről), amely szabályozza, hogy a közutak kivételével, a belterületi közterületeken nem lehet olyan anyaggal csúszásmentesítést végezni, ami kárt okoz a fáknak és fás szárú növényeknek (pl. útszóró só). Ezért már most érdemes útszóró zeolit beszerzéséről gondoskodni, ami sómentes anyag és jól tapad csúszós felületen is. Ismételten szólunk, ne feledjék, kedves lakótársak, hogy az ingatlantulajdonosnak kötelessége gondoskodni a tulajdona előtti közterület (járda, útszél, árok) tisztításáról, télen pedig a hó eltakarításáról.

Vannak jó hírek is:

  • Az Aquincum HÉV megálló átfestése elkészült. Utólag elvégeztettük a megállóban található padok lefestését is. Az időjárás a festés engedélyezett hetében éjszakánként sajnos fagypont alá süllyedt, a Látványos Stúdió Kft. graffitisei a hidegben is derekasan dolgoztak.
    A festést megelőző lemosásban nagy segítséget kaptunk ifj. Borsody Gábortól, akinek a munkáját ezúton is köszönjük. A támogatók eddigi befizetéseit ugyancsak köszönjük.
    Az Itt Élünk Egyesület tagjainak szervezőmunkája nélkül a projekt nem valósulhatott volna meg, ezért nekik is köszönettel tartozunk éppúgy, mint a BKV dolgozóinak, akik az éjszakai őrzésből vették ki a részüket.
  • Jó és rossz keveréke a következő hír: a gumitéglás pálya kerítésének kijavítását elvégeztettük, az elroncsolt kerítésszakaszt kicseréltük és körben a teniszlabdák elgurulását akadályozó kerítéshosszabbítást csináltattunk. A focipálya felől a kerítés magasítását is tervbe vettük. 
    Az alig egy éve elkészült konténerházi előtetőt is újra kell cserélni. Föltehetően ugyanazok a helyi vandál kamaszok a tettesek, mint legutóbb. A játszótérre rendszeresen felügyelet nélkül járnak, legutóbb a komposztálóládákat mozgatták és formálták át. 
    A játszóteret csak felnőtt felügyelete mellett használhatják a gyerekek, kérjük, figyelmeztessék önök is a károkozókat!
  • Az önkormányzat szervezésében elindított Óbudai Zöld Egyetem és az Óbudai Sportakadémia előadássorozatokról korábbi hírlevelünkből vagy a www.obuda.hu weboldalról szerezhetnek bővebb információt.
  • Egyesületünk tavaly óta a Magyar Madártani Egyesület tagja és szerény támogatója. A Mocsáros madarairól, téli etetésükről, érdekességekről honlapunkon is olvashatnak. Az MME honlapján pedig csaknem minden megtalálható, ami a madarakkal kapcsolatban felmerülhet, ráadásul sok érdekes programot is szerveznek (www.mme.hu). 
  • A pihenőparkban épített fűszerspirálunkat szeptemberben leszüreteltük, a szárítmányt és a zöldfűszerekből kötött fűszercsokrokat a kerületi civil napon ajándékba adtuk az odalátogatóknak. A fűszerekről, a kerti fűszerspirál-építésről ugyancsak a honlapunkon tájékozódhatnak.
  • Idén újra próbálkozunk a Zöldövezet pályázattal. A 2. fordulóba bejutottunk a ’Levenduláskert a Gladiátor utcában’ című ötlettel. A következő hetekben a pályázat megírásához eredeti levendulás ötleteket, terveket és mindenféle információt szívesen fogadunk elérhetőségeinken. A tervezés számítógépes elkészítéséhez is segítséget kérünk Önöktől. A pályázat határideje: 2011. január 07.
  • Ezúton fejezzük ki köszönetünket azoknak az embereknek, akik személyi jövedelemadójuk bevallásakor megtették az 1%-os felajánlást az Aquincum-Mocsáros Egyesület részére. Reméljük, hogy sokakhoz eljutnak köszönősoraink e hírlevélen keresztül arról, hogy az APEH 1.308.107 Ft 1%-os felajánlásról értesítette egyesületünket. A jövő év elejére több információnk lesz arról is, kb. hány ember bevallásából tevődik össze ez az összeg, annyi már most biztos, hogy a tavalyinál többen döntöttek a felajánlás mellett. Az egyesület programjain résztvevők és a játszóteret-parkot-sportpályákat használók nevében köszönjük mindenkinek a felajánlást. A pénz felhasználásáról értesíteni fogjuk Önöket.

További információk:

  • A Gladiátor utcában vállalkozói formában óvoda működtetését tervezik. Előzetesen az érdeklődők számát fel szeretnék mérni. Az információ eljuttatását egyesületünk e hírlevélen keresztül segíti. Akit érdekel a lehetőség, hívja a 0630-9410454-es számot  (Tömöri Zsigmondné).
  • A Gladiátor utcai pihenőpark házirendjéről a honlapon és a parkban kihelyezett plakátokon olvashatják el a tudnivalókat. A játszótéri csoportos, baráti, családi, egyesületi, stb. programok előzetes bejelentése kötelező, idejükről és a kompenzálás módjáról a következő elérhetőségeken keresztül állapodhatnak meg: mocsaros@freemail.hu; AME 1031 Budapest, Gladiátor utca 33.; 2426271, ill. személyesen.
  • A Csillaghegyi Strandfürdő idén télen tovább üzemel, bezárását sikerült elodázni. Látogatottságának növekedése esetleg végleg megszüntethetné a bezárás veszélyét. A víz hőmérsékletét megemelték, a belépőjegyek megfizethetőek, ha tehetik, használják a szolgáltatásait és így Önök is hozzájárulhatnak a strand további működéséhez.
  • Decemberi ünnepi programjainkról, a Mikulás-délután kezdési időpontjáról bővebb tájékoztatást következő hírlevelünkben küldünk.
  • Előző hírlevelünkben segítséget kértünk a vonatos terepasztal kialakításához és felszereléséhez, amit most megismétlünk. Kész terepasztallal rendelkező lakótársaink segítségét örömmel vennénk, természetesen a segítséggel nem fogunk visszaélni, a terepasztalt csak bemutatásra vennénk igénybe, hasonlóan más közbemutatókhoz. Kérjük, hogy segítsenek ki bennünket, hívjanak telefonon: 2426271, 0630-4595250. (Szeretnénk, ha egy korábban jelentkezett ismeretlen lakó újra telefonálna!)

Legfrissebbek

1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1%

Változás!

Tavaszi szemétszedés a Mocsároson

Ismét tavaszi takarítás a Mocsároson!

Hírlevél, 2015 április

Petanque pálya a Pihenőparkban

Szomszédünnep Óbudán május 2-án!

Lakossági fórum március 25-én!

Hírlevél, 2015. február

Hírlevél, 2014. december

Hírlevél, 2014. július

Óbuda Napja - 2014. május 4.

8 órás MTB verseny a Mocsárosban

Hírlevél, 2014. április

Hírlevél, 2014. február

Mikulás 2013.

Hírlevél, 2013 november

Hírlevél, 2013 szeptember

Őszi takarítónap a Mocsároson

A Johnson Controls adománya Egyesületünknek

Közösségi takarító nap - 2013. október 12. 9-14 óráig

Kérdőív a Római-partra tervezett mobilgátról

Hírlevél, 2013. augusztus

Felhívás!

Kedves Római partért aggódó civil barátunk!

Hírlevél, 2013. július 3.

Új körzeti megbízott a Mocsárosban

Civil Nap 2013. május 26.

Szomszédünnep Óbudán – Óbuda Napja 2013.

Hírlevél, 2013. március-április

Szomszédünnep 2013

Hírlevél, 2013. február

Hírlevél, 2013. január

1 % köszönetnyilvánítás

Ismét ellátogatott hozzánk a Mikulás!

Egyesületi Mocsáros-bejárás

Fitneszpark avató

Megérkeztek a fitneszgépek!

Időpont-foglalási rendszer

Hírlevél, 2012. május

Szomszédünnep 2012

Mocsáros Tanösvény foglalkoztató füzet letöltése

Hírlevél, 2012. április

Hírlevél, 2012. április II.

Megtisztítottuk a tanösvény útvonalát

Hírlevél, 2012. március

Hírlevél, 2012. február

Fűszerspirál

Évzáró vacsora

Megtartottuk hagyományos évzáró vacsoránkat

Ismét ellátogatott hozzánk a Mikulás

Ismét ellátogatott hozzánk a Mikulás, és megajándékozta a gyerekeket

Hírlevél, 2011. november

Örömmel tudatjuk minden családdal, hogy idén is ellátogat egyesületünk Gladiátor utcai játszóterére a Mikulás! Kis krampuszai megsúgták, hogy a Mikulás hintón érkezik és várja a gyerekeket

Szemétszedés, padépítés

Fűszer szüret

Padfestés

Lefestettük az új padot a pihenőpark előtt

Köszönjuk az 1% felajánlásokat!

Hőlégballonozás a Mocsároson

A hőlégballonozást próbálhatták ki a bátrabbak a mocsárosban.

Levendulaszüret

Nyáron leszüreteltük az első évi termést

Hírlevél, 2011. október

Itt az ősz, a falevélhullás és -gyűjtés meg a komposztálás lehetőségének ideje. A már szokásos októberi programokra várjuk Önöket!

Hírlevél, 2011. május

Óbuda Napja, 2011. május 7.

Húsvéti állatsimogató, 2011. április 23.

Óbuda Napja (május 7.)

Húsvéti állatsimogató, 2011. április 23.

Levendula-ültető nap 2011. április 16.

Hírlevél, 2011. április

Főoldalunkon találják a levendulaültető-nap és a húsvéti állatsimogató program meghívóját.

Fotók a IV. Óbudai Terepfesztiválról 2011

IV. Óbudai Terepfesztivál

Hírlevél, 2011. március

Áprilisi mozgalmas hónap lesz, minden hétvégén érdemes kijönni a Gladiátor utcai játszótérre

Hírlevél, 2011. február

Ebben a hírlevelünkben az 1%-os kampányról, további programjainkról és a madarak téli etetéséről is olvashatnak.

Hírlevél, 2011. január

Minden érdeklődőt várunk segítő önkénteseink sorába. Kérjük, aki kedvet érez az egyesületi aktivitáshoz, bátran jelentkezzen, örömmel fogadjuk!

Karácsonyfánk, 2010

Saját kezűleg készített díszekkel ékesítettük fel a karácsonyfánkat a játszótéren.

Mikulás a játszótéren, 2010

Idén is eljött hozzánk a Mikulás a krampuszaival. Gyönyörű hóesés és sok gyerek fogadta. A gyerekek nagyon örültek a kis póniknak és persze az ajándékcsomagoknak.

Hírlevél, 2010. december

December 11-én, szombaton délelőtt karácsonyfadíszeket készítünk kézműves foglalkozás keretében a konténerházban, ahová érdeklődő gyerekeket várunk.Idén fenyőfát állítunk a pihenőparkban és a kézműves díszekkel felékesítjük, kivilágítjuk. Szeretnénk szemet gyönyörködtető látványt teremteni

Hírlevél, 2010. szeptember

Szeptemberi hírlevelünkben közérdekű információkkal fordulunk Önökhöz

Hírlevél, 2010. augusztus

Augusztusi hírlevelünkben két elgondolkodtató és kihasználható lehetőségre hívjuk fel a figyelmüket

Hírlevél, 2010. június

Júniusi hírlevelünkben néhány fontos információval szolgálunk

Gyermeknapi állatsimogató, 2010

Pónik, lovaglás és kocsikázás az idei gyermeknapon

Májusi növényültetés, 2010

Május 8-án délelőtt 10 órától kb. száz ember dolgozott a parkban, néhányan sötétedésig

Hírlevél, 2010. április

Május eseményekben teli hónap lesz; itt olvashatja a részleteket

Fotók a III. Óbudai Terepfesztiválról

A rendezvény a szervezők szemszögéből

Beszámoló a III. Óbudai Terepfesztiválról

Április 10-én, szombaton az ígért rossz idő helyett napsütés és jókedv fogadta az Óbudára kilátogató sportolókat és nézőket.

Húsvéti állatsimogató, 2010

A rossz idő ellenére két nyuszi és két csibe várta a gyerekeket a játszótéren. Íme a képek!

Pihenőpark fejlesztés és bővítés a Mocsáros-dűlőn

Az Ökotárs Alapítvány és a MOL által meghirdetett Zöldövezet 2009. Programban a "Pihenőpark fejlesztés és bővítés a Mocsáros-dűlőn" című pályázatunk alapján Egyesületünk 500 ezer forint támogatásban részesül

Hírlevél 2010. március

Egyesületünk idei második hírlevele az április 10-én megrendezésre kerülő Óbudait Terepfesztiválról, a húsvéti eseményeinkről és a tavalyi közbiztonsági fórum eredményeiről

III. Óbudai Terepfesztivál

2010. április 10-én ismét Terepfesztivál a Mocsároson

Játszótér a hó alatt

Rég nem látott havas képek a pihenőparkról

Hírlevél 2010. január

Egyesületünk idei első hírlevele, melyben olvashatnak a Mocsáros ügyét tárgyaló önkormányzati ülésről, az új honlapunkról, az 1%-okból befolyt összeg felhasználásáról, valamint 2010-re tervezett programjainkról

Régi fotók a Mocsárosról

Szinte hihetetlen, hogy pár évtizede még így nézett ki a Mocsárosdűlő