Hírlevél, 2012. február

Kedves Lakótársak!

            Idei első hírlevelünkkel köszöntjük Önöket. Néhány fontos és aktuális hírre hívjuk fel figyelmüket, illetve rövid tájékoztatást adunk első félévben várható programjainkról.

- 2012-ben is számítunk személyi jövedelemadójuk 1%-ára. Minden évben elmondhatjuk, hogy nehezülnek működési feltételeink, ez idénre fokozottan igaz, a válság a civil szektor állami támogatását is nagyon visszavetette, tagjaink és pártolóink támogatására minden eddiginél jobban rá vagyunk szorulva. Kérjük, ne hagyják elveszi adójuk 1%-át, és kedvezményezettként jelöljék meg egyesületünket. Adószámunk: 18099445-1-41.  
Aki nem maga készíti el a bevallását és rendelkezni akar az egyesület javára, kérjük, adja át egyesületünk nevét és adószámát annak a személynek (könyvelőnek, munkahelyi hivatalnoknak), aki az adóbevallását elkészíti, az adószámot és a nevet a mellékelt kis lapon találja. Egyéni vállalkozók február 25-ig, magánszemélyek május 20-ig nyilatkozhatnak az 1%-ról.

- Egyesületünk évi tagdíja változatlanul 2.400 Ft, melyet március 31-ig lehet rendezni a szokásos módokon: készpénzes befizetéssel az Aranyalma utcai kisboltban, vagy bankszámlánkra átutalással (10102103-44490000-00000005 Budapest Bank, közleménybe írva: tagdíj, befizető neve). Új tagok belépésére egész évben lehetőség van.

- Felhívjuk figyelmüket, hogy a kerületi önkormányzat rendelete szerint 2011. december 1-től tilos a kerti hulladék, lomb égetése. A zöldhulladékot az FKF Zrt, az erre rendszeresített zsákokban szállítja csak el a házak elől, a zsákok megvásárolhatók a közterületfenntartó telephelyén (Testvérhegyi út 10/a), többi beszerzési hely listája megtalálható a cég honlapján. A másik lehetőség a kerti komposztálás, melynek fontosságát – főleg az égetést tiltó rendelkezés miatt is – nem győzzük eleget hangsúlyozni. Az Ökoszolgálat Alapítvány és a SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület rendszeresen szervez komposztálással kapcsolatos tanfolyamokat, ismertetőket a fővárosi önkormányzat támogatásával. Információk: www. szike.hu.

- Értesítjük a Kedves Lakótársakat, hogy 2011-ben Egyesületünk jelentős támogatást nyert a főváros Környezetvédelmi Alap pályázatán egy, a Mocsárosban kialakítandó tanösvény létrehozására. A tanösvény hét állomásból áll majd, és a Mocsárosban fellelhető állat- és növényvilágot mutatja be információs táblákkal és ismeretterjesztő füzetekkel a Gladiátor utcai játszótértől a patak mellett haladva az Amfiteátrumig.
A tanösvény várható felavatása: 2012. május 5.

 

 

- 2012. I. félévére tervezett programjaink:

  • Közös takarítás a Mocsárosban, előkészítve a tanösvény létrehozását:
    2012. március 31., szombat. Várjuk minden tenni akaró lakótársunk segítségét a tervezett tanösvény útvonalának kitakarításához. Részletes tudnivalók tájékoztató plakátokon és Egyesületünk honlapján olvashatók majd (mocsarosegyesulet.hu).
  • Húsvétkor, április 7-én szombaton várjuk a gyerekeket a játszótérre játékos tojásvadászatra. A szokásos és igen népszerű állatsimogató program megtartását is tervezzük. Az esemény részleteiről később tájékozatjuk Önöket.
  • Egyesületünk és az edzesonline.hu szervezi a már hagyományos Óbudai Terepfesztivált, ami idén először kétnapos programsorozat lesz 2012. április 14-15-én. Az első nap, szombaton tartjuk Egyesületünk programjait (vérnyomás-, vércukormérés, gyermekprogramok, sportbemutatók, labdajátékok stb.), illetve e napon kerül megrendezésre hazánk első nyolc órás mountainbike versenye. Másnap, vasárnap zajlanak majd a terepduatlon országos bajnokság és a különböző futószámok versenyei, illetve e nap rendezzük meg a SUHANJ! Alapítvány javára jótékonysági feleségcipelő versenyünket.

                        A két nap lebonyolításához várjuk lakótársainkat rendezőnek, segítőnek, illetve cégek jelentkezést is, akik szívesen szponzorálnák az eseményt.

                        A Terepfesztiválról bővebb információt a www.terepfesztival.hu honlapon találnak.

  • A tavalyi nagy sikerű Szomszédünnep hagyományát folytatva Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata idénre is meghirdeti Óbuda Napjára, 2012. május 5-re a Szomszédünnep rendezvényét, melyhez mi is csatlakozunk. Délelőttre tervezzük a már említett tanösvény avatóját, délutánra pedig gyermek- és családi programokkal készülünk. Idén szeretnénk, ha igazi piknikhangulat lenne a Gladiátor utcai játszótéren, ezért már most kérjük a Kedves Lakótársakat, hogy akár a játszótéren található kerti tűzrakón sütött-főzött, akár otthonról hozott elemózsiákkal készüljenek erre a szombati napra. Programötleteket, javaslatokat Önöktől is várunk. A részletes tudnivalókat plakátokon és honlapunkon fogjuk közzétenni.
  • Egyesületünk közgyűlésének várható dátuma: 2012. május 8.
  • Idén is csatlakozunk az önkormányzat tavaszi takarítónapjához, aminek pontos dátumáról még nem született döntés. Ez alkalommal kifejezetten a mocsáros-dűlői utcák, árkok, szűkebb környezetünk rendbetételét tűztük ki célul, remélve, hogy akciónk a szokásosnál több helyi lakost fog majd megmozgatni.

- Játszóterünk és sportpályáink egyre népszerűbbek a családi, baráti rendezvényt tartók körében. A csoportos használathoz előzetes bejelentés szükséges a 0670-402-2371-es számon, vagy a mocsaros@freemail.hu címen. A használatért továbbra sem kérünk fix összeget, de kérjük, lehetőségeikhez képest támogassák Egyesületünket, mivel a megnövekedett érdeklődés és látogatás jelentős terheket (anyagi és munkaterheket) ró ránk.

 

Budapest, Mocsáros-dűlő, 2012. február 18.

 

Üdvözlettel: az Aquincum-Mocsáros Egyesület vezetősége

Legfrissebbek

1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1%

Változás!

Tavaszi szemétszedés a Mocsároson

Ismét tavaszi takarítás a Mocsároson!

Hírlevél, 2015 április

Petanque pálya a Pihenőparkban

Szomszédünnep Óbudán május 2-án!

Lakossági fórum március 25-én!

Hírlevél, 2015. február

Hírlevél, 2014. december

Hírlevél, 2014. július

Óbuda Napja - 2014. május 4.

8 órás MTB verseny a Mocsárosban

Hírlevél, 2014. április

Hírlevél, 2014. február

Mikulás 2013.

Hírlevél, 2013 november

Hírlevél, 2013 szeptember

Őszi takarítónap a Mocsároson

A Johnson Controls adománya Egyesületünknek

Közösségi takarító nap - 2013. október 12. 9-14 óráig

Kérdőív a Római-partra tervezett mobilgátról

Hírlevél, 2013. augusztus

Felhívás!

Kedves Római partért aggódó civil barátunk!

Hírlevél, 2013. július 3.

Új körzeti megbízott a Mocsárosban

Civil Nap 2013. május 26.

Szomszédünnep Óbudán – Óbuda Napja 2013.

Hírlevél, 2013. március-április

Szomszédünnep 2013

Hírlevél, 2013. február

Hírlevél, 2013. január

1 % köszönetnyilvánítás

Ismét ellátogatott hozzánk a Mikulás!

Egyesületi Mocsáros-bejárás

Fitneszpark avató

Megérkeztek a fitneszgépek!

Időpont-foglalási rendszer

Hírlevél, 2012. május

Szomszédünnep 2012

Mocsáros Tanösvény foglalkoztató füzet letöltése

Hírlevél, 2012. április

Hírlevél, 2012. április II.

Megtisztítottuk a tanösvény útvonalát

Hírlevél, 2012. március

Fűszerspirál

Évzáró vacsora

Megtartottuk hagyományos évzáró vacsoránkat

Ismét ellátogatott hozzánk a Mikulás

Ismét ellátogatott hozzánk a Mikulás, és megajándékozta a gyerekeket

Hírlevél, 2011. november

Örömmel tudatjuk minden családdal, hogy idén is ellátogat egyesületünk Gladiátor utcai játszóterére a Mikulás! Kis krampuszai megsúgták, hogy a Mikulás hintón érkezik és várja a gyerekeket

Szemétszedés, padépítés

Fűszer szüret

Padfestés

Lefestettük az új padot a pihenőpark előtt

Köszönjuk az 1% felajánlásokat!

Hőlégballonozás a Mocsároson

A hőlégballonozást próbálhatták ki a bátrabbak a mocsárosban.

Levendulaszüret

Nyáron leszüreteltük az első évi termést

Hírlevél, 2011. október

Itt az ősz, a falevélhullás és -gyűjtés meg a komposztálás lehetőségének ideje. A már szokásos októberi programokra várjuk Önöket!

Hírlevél, 2011. május

Óbuda Napja, 2011. május 7.

Húsvéti állatsimogató, 2011. április 23.

Óbuda Napja (május 7.)

Húsvéti állatsimogató, 2011. április 23.

Levendula-ültető nap 2011. április 16.

Hírlevél, 2011. április

Főoldalunkon találják a levendulaültető-nap és a húsvéti állatsimogató program meghívóját.

Fotók a IV. Óbudai Terepfesztiválról 2011

IV. Óbudai Terepfesztivál

Hírlevél, 2011. március

Áprilisi mozgalmas hónap lesz, minden hétvégén érdemes kijönni a Gladiátor utcai játszótérre

Hírlevél, 2011. február

Ebben a hírlevelünkben az 1%-os kampányról, további programjainkról és a madarak téli etetéséről is olvashatnak.

Hírlevél, 2011. január

Minden érdeklődőt várunk segítő önkénteseink sorába. Kérjük, aki kedvet érez az egyesületi aktivitáshoz, bátran jelentkezzen, örömmel fogadjuk!

Karácsonyfánk, 2010

Saját kezűleg készített díszekkel ékesítettük fel a karácsonyfánkat a játszótéren.

Mikulás a játszótéren, 2010

Idén is eljött hozzánk a Mikulás a krampuszaival. Gyönyörű hóesés és sok gyerek fogadta. A gyerekek nagyon örültek a kis póniknak és persze az ajándékcsomagoknak.

Hírlevél, 2010. december

December 11-én, szombaton délelőtt karácsonyfadíszeket készítünk kézműves foglalkozás keretében a konténerházban, ahová érdeklődő gyerekeket várunk.Idén fenyőfát állítunk a pihenőparkban és a kézműves díszekkel felékesítjük, kivilágítjuk. Szeretnénk szemet gyönyörködtető látványt teremteni

Hírlevél, 2010. november

A kerületi önkormányzat határozata alapján a kamerákkal kiépített térfigyelő rendszert beüzemelték, a Mocsárosba bevezető utak elejét, néhány kivételével, betontömbökkel lezárták, a bejutás lehetséges módjáról a tűzoltóságot és a mentőket értesítették. A Mocsáros területére szemetet kihordani végre lebukásveszélyessé vált.

Hírlevél, 2010. szeptember

Szeptemberi hírlevelünkben közérdekű információkkal fordulunk Önökhöz

Hírlevél, 2010. augusztus

Augusztusi hírlevelünkben két elgondolkodtató és kihasználható lehetőségre hívjuk fel a figyelmüket

Hírlevél, 2010. június

Júniusi hírlevelünkben néhány fontos információval szolgálunk

Gyermeknapi állatsimogató, 2010

Pónik, lovaglás és kocsikázás az idei gyermeknapon

Májusi növényültetés, 2010

Május 8-án délelőtt 10 órától kb. száz ember dolgozott a parkban, néhányan sötétedésig

Hírlevél, 2010. április

Május eseményekben teli hónap lesz; itt olvashatja a részleteket

Fotók a III. Óbudai Terepfesztiválról

A rendezvény a szervezők szemszögéből

Beszámoló a III. Óbudai Terepfesztiválról

Április 10-én, szombaton az ígért rossz idő helyett napsütés és jókedv fogadta az Óbudára kilátogató sportolókat és nézőket.

Húsvéti állatsimogató, 2010

A rossz idő ellenére két nyuszi és két csibe várta a gyerekeket a játszótéren. Íme a képek!

Pihenőpark fejlesztés és bővítés a Mocsáros-dűlőn

Az Ökotárs Alapítvány és a MOL által meghirdetett Zöldövezet 2009. Programban a "Pihenőpark fejlesztés és bővítés a Mocsáros-dűlőn" című pályázatunk alapján Egyesületünk 500 ezer forint támogatásban részesül

Hírlevél 2010. március

Egyesületünk idei második hírlevele az április 10-én megrendezésre kerülő Óbudait Terepfesztiválról, a húsvéti eseményeinkről és a tavalyi közbiztonsági fórum eredményeiről

III. Óbudai Terepfesztivál

2010. április 10-én ismét Terepfesztivál a Mocsároson

Játszótér a hó alatt

Rég nem látott havas képek a pihenőparkról

Hírlevél 2010. január

Egyesületünk idei első hírlevele, melyben olvashatnak a Mocsáros ügyét tárgyaló önkormányzati ülésről, az új honlapunkról, az 1%-okból befolyt összeg felhasználásáról, valamint 2010-re tervezett programjainkról

Régi fotók a Mocsárosról

Szinte hihetetlen, hogy pár évtizede még így nézett ki a Mocsárosdűlő