Hírlevél, 2012. november

2012-ben lett pont tízéves Egyesületünk játszótere a Gladiátor utcában. Ez alkalommal kis ünnepséget szervezünk a pihenőparkban 2012. december 2-án. A program délután háromkor kezdődik, ide várjuk a Mikulást is, aki a korábbi évek hagyományai szerint szánon vagy hintón érkezik hozzánk, és várja ajándékaival a kisgyerekeket.

A Mikulás krampuszai segítségével fogja megajándékozni a kicsiket. Ugyanúgy, ahogy tavaly, idén sem szándékozunk eldobható mikulás-zacskókat használni, hanem kérünk most is mindenkit, hogy a gyerekek kis kosárral, dobozkával, szatyorral érkezzenek. A Mikulás és a krampuszok pedig ezekbe fogják minden gyereknek bepakolni az egészséges finomságokat.

Azon tagtársaink gyerekeit, unokáit ajándékozzuk meg a Mikulás-napon, akik tagdíjukat idén Egyesületünk felé rendezték. Idén is mód van vendéggyerekek fogadására is, ez esetben gyerekenként 1000 Ft-ot kérünk befizetni az Aranyalma utcai kisközértben.

A játszótéren ez alkalommal is tervezünk sütőtök, gesztenye és krumplisütést, és lesz forralt bor és tea is. Aki kedvet érez egy kis otthoni sütésre, annak süteményét, pogácsáját szívesen látjuk majd az eseményen. A Mikulás szánja (vagy hintója) ez alkalommal is a gyerekek rendelkezésére áll majd egy kis kocsikázásra.

 

Amint a játszóteret gyakran látogató lakótársaink már bizonyára észrevették, a nagy mászóvár lépcsője tönkrement. Ez a játék is a legrégebbi, 10 éves játszóeszközeink közé tartozik, eljárt felette az idő, komoly rekonstrukcióra szorul. Egy ugyanilyen játék mai áron kb. 4 millió forintba kerülne, ha újonnan szeretnénk telepíteni. Erre nincs módunk, így a meglévő várat kell felújítanunk, ami viszont szintén tetemes összegbe, kb. 800.000 Ft-ba kerül. Ezen kívül mindenképpen szükség van a homokozót övező gerendák kicserélésére is, mivel azok néhol teljesen elkorhadtak. Ez is jelentősen megterheli majd Egyesületünk költségvetését.

Ezért kérünk mindenkit, aki fontosnak érzi a játszótér megmaradását, és értékeli Egyesületünk eddigi, a Mocsárosért, az itt lakókért végzett munkáját, szánjon adományt a játszótéri játékok felújítására.

A játszótér fenntartására Egyesületünk semmilyen normatív támogatást nem kap sem a kerületi, sem a fővárosi önkormányzattól. Bevételeinket az adó 1%-a, a pályázatokon elnyert – egyre kevesebb összeget jelentő –pályázati pénzek és az Önök adományai teszik ki. Ha szeretnénk a pihenőparkot és a játszóteret a jövőben is használni, akkor közös összefogásra van szükség a játékok felújítására.

Adományaikat bankszámlánkra (10102103-44490000-00000005) utalással, vagy személyes befizetéssel (Aranyalma utcai kisbolt, Aranyalma utca 7.) is eljuttathatják Egyesületünknek.

Egyesületünk tovább folytatja a játszótér mögötti térségen a már megkezdett szánkódomb-építési munkálatait. Reméljük, mire megérkezik a hó, már együtt örülhetünk az új kikapcsolódási, sportolási lehetőségnek.

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Egyesületünk képviselői részt vettek a Fodros utcai iskolában rendezett fórumon, ahol a Duna-parton felépítendő mobilgáttal kapcsolatban ígért a Fővárosi Önkormányzat tájékoztatást. Az este folyamán a tényleges árvízvédelmi, területvédelmi tervről, a gát által a Mocsáros-dűlőt és az Aranyhegyi-patakot is érintő kérdésekről nem esett szó. A bemutatott prezentációból arra következtettünk, hogy a végleges árvízvédelmi fővédmű megépítése továbbra sem szerepel napirenden, és úgy tűnik, hogy a mobilgát a hullámtérben felépített ingatlanok (üdülők, vendéglátó-ipari egységek és kb. 30 ha fejlesztésre váró terület) tulajdonosainak érdekeit szolgálja. Kérdéseinkre későbbi választ ígértek. 

 

Az idei Zöldövezet pályázat második fordulójához a Rozália útról és a kapcsolódó mellékutcákból továbbra is várjuk a jelentkezőket.

A pályázati kiírás szerint a kiválasztott terület megújításának tervét a helyi lakóközösség bevonásával kell kidolgozni, majd pedig a munkálatokat és a terület utógondozását is a helyi közösség aktív bevonásával, részvételével kell elvégezni. A pályázati kiírás kizárólag őshonos fák ültetését engedélyezi (mezei juhar, korai juhar, hegyi juhar, tatár juhar, közönséges nyír, közönséges gyertyán, sajmeggy, magyar kőris, magas kőris, virágos kőris, vadalma, májusfa, vadkörte, csertölgy, kocsánytalan tölgy, molyhos tölgy, kocsányos tölgy, lisztes berkenye, madárberkenye, házi berkenye, barkóca berkenye, kislevelű hárs, nagylevelű hárs, mezei szil, vénicszil, hegyi szil). Sikeres pályázás esetén a fákat megvásároljuk, közösen elültetjük, cserébe a gondozást, azaz a rendszeres öntözést a jelentkezőknek kell vállalniuk. A Mocsáros főutcáját, a Rozália utcát és mellékutcáit szépíthetjük meg a Zöldövezet pályázat segítségével. 

                          

 

 

 

Budapest, Mocsáros-dűlő, 2012. november 21.

 

 

 

Üdvözlettel: az Aquincum-Mocsáros Egyesület vezetősége

Legfrissebbek

1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1%

Változás!

Tavaszi szemétszedés a Mocsároson

Ismét tavaszi takarítás a Mocsároson!

Hírlevél, 2015 április

Petanque pálya a Pihenőparkban

Szomszédünnep Óbudán május 2-án!

Lakossági fórum március 25-én!

Hírlevél, 2015. február

Hírlevél, 2014. december

Hírlevél, 2014. július

Óbuda Napja - 2014. május 4.

8 órás MTB verseny a Mocsárosban

Hírlevél, 2014. április

Hírlevél, 2014. február

Mikulás 2013.

Hírlevél, 2013 november

Hírlevél, 2013 szeptember

Őszi takarítónap a Mocsároson

A Johnson Controls adománya Egyesületünknek

Közösségi takarító nap - 2013. október 12. 9-14 óráig

Kérdőív a Római-partra tervezett mobilgátról

Hírlevél, 2013. augusztus

Felhívás!

Kedves Római partért aggódó civil barátunk!

Hírlevél, 2013. július 3.

Új körzeti megbízott a Mocsárosban

Civil Nap 2013. május 26.

Szomszédünnep Óbudán – Óbuda Napja 2013.

Hírlevél, 2013. március-április

Szomszédünnep 2013

Hírlevél, 2013. február

Hírlevél, 2013. január

1 % köszönetnyilvánítás

Ismét ellátogatott hozzánk a Mikulás!

Egyesületi Mocsáros-bejárás

Fitneszpark avató

Megérkeztek a fitneszgépek!

Időpont-foglalási rendszer

Hírlevél, 2012. május

Szomszédünnep 2012

Mocsáros Tanösvény foglalkoztató füzet letöltése

Hírlevél, 2012. április

Hírlevél, 2012. április II.

Megtisztítottuk a tanösvény útvonalát

Hírlevél, 2012. március

Hírlevél, 2012. február

Fűszerspirál

Évzáró vacsora

Megtartottuk hagyományos évzáró vacsoránkat

Ismét ellátogatott hozzánk a Mikulás

Ismét ellátogatott hozzánk a Mikulás, és megajándékozta a gyerekeket

Hírlevél, 2011. november

Örömmel tudatjuk minden családdal, hogy idén is ellátogat egyesületünk Gladiátor utcai játszóterére a Mikulás! Kis krampuszai megsúgták, hogy a Mikulás hintón érkezik és várja a gyerekeket

Szemétszedés, padépítés

Fűszer szüret

Padfestés

Lefestettük az új padot a pihenőpark előtt

Köszönjuk az 1% felajánlásokat!

Hőlégballonozás a Mocsároson

A hőlégballonozást próbálhatták ki a bátrabbak a mocsárosban.

Levendulaszüret

Nyáron leszüreteltük az első évi termést

Hírlevél, 2011. október

Itt az ősz, a falevélhullás és -gyűjtés meg a komposztálás lehetőségének ideje. A már szokásos októberi programokra várjuk Önöket!

Hírlevél, 2011. május

Óbuda Napja, 2011. május 7.

Húsvéti állatsimogató, 2011. április 23.

Óbuda Napja (május 7.)

Húsvéti állatsimogató, 2011. április 23.

Levendula-ültető nap 2011. április 16.

Hírlevél, 2011. április

Főoldalunkon találják a levendulaültető-nap és a húsvéti állatsimogató program meghívóját.

Fotók a IV. Óbudai Terepfesztiválról 2011

IV. Óbudai Terepfesztivál

Hírlevél, 2011. március

Áprilisi mozgalmas hónap lesz, minden hétvégén érdemes kijönni a Gladiátor utcai játszótérre

Hírlevél, 2011. február

Ebben a hírlevelünkben az 1%-os kampányról, további programjainkról és a madarak téli etetéséről is olvashatnak.

Hírlevél, 2011. január

Minden érdeklődőt várunk segítő önkénteseink sorába. Kérjük, aki kedvet érez az egyesületi aktivitáshoz, bátran jelentkezzen, örömmel fogadjuk!

Karácsonyfánk, 2010

Saját kezűleg készített díszekkel ékesítettük fel a karácsonyfánkat a játszótéren.

Mikulás a játszótéren, 2010

Idén is eljött hozzánk a Mikulás a krampuszaival. Gyönyörű hóesés és sok gyerek fogadta. A gyerekek nagyon örültek a kis póniknak és persze az ajándékcsomagoknak.

Hírlevél, 2010. december

December 11-én, szombaton délelőtt karácsonyfadíszeket készítünk kézműves foglalkozás keretében a konténerházban, ahová érdeklődő gyerekeket várunk.Idén fenyőfát állítunk a pihenőparkban és a kézműves díszekkel felékesítjük, kivilágítjuk. Szeretnénk szemet gyönyörködtető látványt teremteni

Hírlevél, 2010. november

A kerületi önkormányzat határozata alapján a kamerákkal kiépített térfigyelő rendszert beüzemelték, a Mocsárosba bevezető utak elejét, néhány kivételével, betontömbökkel lezárták, a bejutás lehetséges módjáról a tűzoltóságot és a mentőket értesítették. A Mocsáros területére szemetet kihordani végre lebukásveszélyessé vált.

Hírlevél, 2010. szeptember

Szeptemberi hírlevelünkben közérdekű információkkal fordulunk Önökhöz

Hírlevél, 2010. augusztus

Augusztusi hírlevelünkben két elgondolkodtató és kihasználható lehetőségre hívjuk fel a figyelmüket

Hírlevél, 2010. június

Júniusi hírlevelünkben néhány fontos információval szolgálunk

Gyermeknapi állatsimogató, 2010

Pónik, lovaglás és kocsikázás az idei gyermeknapon

Májusi növényültetés, 2010

Május 8-án délelőtt 10 órától kb. száz ember dolgozott a parkban, néhányan sötétedésig

Hírlevél, 2010. április

Május eseményekben teli hónap lesz; itt olvashatja a részleteket

Fotók a III. Óbudai Terepfesztiválról

A rendezvény a szervezők szemszögéből

Beszámoló a III. Óbudai Terepfesztiválról

Április 10-én, szombaton az ígért rossz idő helyett napsütés és jókedv fogadta az Óbudára kilátogató sportolókat és nézőket.

Húsvéti állatsimogató, 2010

A rossz idő ellenére két nyuszi és két csibe várta a gyerekeket a játszótéren. Íme a képek!

Pihenőpark fejlesztés és bővítés a Mocsáros-dűlőn

Az Ökotárs Alapítvány és a MOL által meghirdetett Zöldövezet 2009. Programban a "Pihenőpark fejlesztés és bővítés a Mocsáros-dűlőn" című pályázatunk alapján Egyesületünk 500 ezer forint támogatásban részesül

Hírlevél 2010. március

Egyesületünk idei második hírlevele az április 10-én megrendezésre kerülő Óbudait Terepfesztiválról, a húsvéti eseményeinkről és a tavalyi közbiztonsági fórum eredményeiről

III. Óbudai Terepfesztivál

2010. április 10-én ismét Terepfesztivál a Mocsároson

Játszótér a hó alatt

Rég nem látott havas képek a pihenőparkról

Hírlevél 2010. január

Egyesületünk idei első hírlevele, melyben olvashatnak a Mocsáros ügyét tárgyaló önkormányzati ülésről, az új honlapunkról, az 1%-okból befolyt összeg felhasználásáról, valamint 2010-re tervezett programjainkról

Régi fotók a Mocsárosról

Szinte hihetetlen, hogy pár évtizede még így nézett ki a Mocsárosdűlő