Hírlevél, 2017. március

Az Aquincum-Mocsáros Egyesület hírlevele, 2017. március

Kedves Lakótársunk!

 

A legfrissebb információk szerint a Fővárosi Önkormányzat lakossági fórumot tart a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelméről és a Római-partról

2017. március 6. (hétfő) 18 órakor a Békásmegyeri Közösségi Házban (Csobánka tér 5.)


Ne legyünk közönyösek, ne hagyjuk, hogy a környezetünket a megkérdezésünk nélkül, az érdekünk ellenére átalakítsák, megváltoztassák, szűk körben üzleteljenek vele! Az önkormányzatok nagyon korlátozott módon, későn hirdették meg az eseményt, kevés érdeklődőt szeretnének.

Legyünk ott minél többen és követeljünk biztonságos árvízvédelmet a Mocsáros-dűlőn élőknek!
A Római-partra tervezett, több mint három kilométer hosszú mobilgát nem alkalmas árvízvédelemre a természetes környezet elpusztítása árán sem. Vállalhatatlan veszélyforrást is jelentene, mégis erőltetik. A külföldi és hazai mobilgátak városi környezetben, nem pedig értékes, természeti környezetű partszakaszokon épültek. Készüljön mobilgát a magasabban, védettebb helyen lévő Nánási út – Királyok útja nyomvonalon, a nyúlgát helyén, kerékpárúttal, ott nem akadályozza a felszín alatti vizek folyását, nincs szükség a Római-part lebetonozására, és a rémhírterjesztéssel ellenkezőleg, nincs szükség nagymértékű fakivágásra. Ugyanakkor a Királyok útja már régen megérett arra, hogy rendbe tegyék. Az árvízvédelmi nyomvonal továbbra is maradjon ott, ahol most van, a Nánási út - Királyok útja mentén és mielőbb erősítsék meg Aranyhegyi-patak gátját. A Római-part maradjon a miénk, ne zárják le, ne üzleteljenek vele a hátunk mögött. A kerületi önkormányzat és a 2014-es átadás óta a fővárosi önkormányzat hosszú évek óta elhanyagolja, az elhanyagoltságát a mobilgát építése melletti érvként felhasználja, miközben a parti terület tisztaságának nem feltétele a gát megépítése. Követeljük, hogy tisztítsák végre meg a partot, épüljenek mosdók, kerékpárút, játszóhelyek, legyen élvezhető lehetőségünk sétálni, szórakozni, a kifőzdékben vagy éttermekben enni-inni, sportolni, biciklizni, futni a parton, lemenni a vízhez, evezni a Dunán. A hullámtérben lévő házak, üdülők, szállodák csatornázási problémáját – ha vannak - oldják meg, ne fenyegetőzzenek folyamatosan fertőzésveszéllyel. A helyi és fővárosi politikusok hagyjanak fel az állandó készültségi, konfrontatív helyzetekkel, tegyenek meg mindent a biztonságunkért és engedjenek végre nyugodtan élni bennünket a lakóhelyünkön!

Kérjük, értesítsék családtagjaikat, barátaikat, szomszédjaikat, legyünk minél többen jelen a fórumon, kérdezzünk bátran és tegyünk érte, hogy a legbiztonságosabb és legkörnyezetkímélőbb módon valósuljon meg az árvízvédelem, ne kelljen aggódnunk a Mocsároson átfolyó felszín alatti vizeknek sorsáért, folyjanak azok békésen a megszokott útvonalaikon a Dunába és telítődjön a Mocsáros vízzel magas vízállás esetén úgy, ahogy az mindig is történt! Ne háborgassuk az élővilágot, hagyjuk nőni a fákat, elég volt már a városi fák lepusztításából!


  1. A Mocsáros-dűlő forgalomtechnikai koncepciójáról szóló tájékoztatón az önkormányzat illetékeseitől megtudtuk, hogy elkezdődött a tervezés, a lakóktól kapott javaslatokat megvizsgálják. A városfejlesztési főosztály feladatait az Óbudai Városfejlesztő Nfkt. vette át. Mi elmondtuk az észrevételeinket, megígérték a járdaépítéseket, újra felmerült a mellékutcák egyirányúsítása is a forgalom csillapítása érdekében. A járműveknek a Szentendrei útra terelésében vagyunk érdekeltek, a hivatal inkább a sebességcsökkentésre helyezi a hangsúlyt. Az egyik nagy problémát jelentő HÉV átjáró nem a kerületi önkormányzathoz tartozik, együttműködniük kellene más hivatalokkal.
  2. A Mocsáros készülő építési szabályzata megismerésének érdekében az Egyesület ügyfélként bejelentkezett a kerületi önkormányzathoz. Az információkat folyamatosan meg fogjuk osztani Önökkel. Színes tervekről hallottunk, amelyek a Gladiátor utcának a Határ útig terjedő meghosszabbításában lakópark építésekről szólnak. Nagyobb részben természetvédelmi területről van szó, államkincstári, tehát nem kerületi tulajdonról, ezért különösen érdekes lenne megismerni a beépítési terveknek az indoklását.
  3. A Gladiátor utcai játszótér szezonnyitó takarítási, rendrakási napja 2017. április 8-án lesz.      A szokásos erdei, patakparti, utak menti nagytakarítást a Te szedd! akcióhoz csatlakozva fogjuk megtartani későbbi időpontban, erről a következő hírlevélben pontos tájékoztatást adunk majd.
  4. A focipálya rendbetétele érdekében a Fogadj örökbe egy zöldterületet! pályázaton keresztül fogunk részbeni anyagi fedezetért folyamodni, a pályázat alakulásáról szintén szólunk még.
  5. A játszótér hátsó kerítése a nagy hidegben megszorult erdőlakó emberek prédájává vált, gyakorlatilag végig kitörték és valószínűleg eltüzelték a szánkódomb felőli oldalt. A pótlásra egyelőre nincs fedezet. A kerületi önkormányzat a kerti munkáknak folyamatos elvégzését támogatja 1,5 millió forinttal, amely pénz a szerződés szerint másra nem fordítható, de a játékok cseréje, kijavítása egyébként is súlyosabb összegbe kerülne. Több fórumon és levélben is kértünk segítséget, az elküldött leveleket a honlapunkon olvashatják el. Az alább, szó szerint idézett, e-mailben írt, sajnálatosan lehangoló tartalmú válaszlevelet a területi önkormányzati képviselő küldte a megkeresésünkre:


    „Tisztelt  Mihályfy Klára

Aquincum-Mocsáros Egyesület

Elnök asszonya !

Elnézést kérek a kései vissza jelzésért . Az Óbuda -Békásmegyer Képviselő Testülete

1.5 Millió Ft -ot szavazott meg az eggyesület részére .

Mint a terület képviselője a tőlem telhető lehetőségeken belül támogatom az Önök hasznos munkályukat .

Baráti üdvözlettel : Bulla György

                         IX. VK Képviselője „

 

  1. Az Egyesület éves rendes közgyűlésének várható időpontja: 2017. április 25.
  2. A tagdíjak befizetésére az április 8-i rendrakó napon is lehetőség lesz, egyéb alkalmakról e-mailben lehet érdeklődni. Kérjük azt is, hogy az szja 1 százalékos felajánlásokról el ne felejtsék értesíteni a bevallást kitöltő munkatársukat vagy a NAV részére postázni a válaszszelvényt, amin megjelölhető az Egyesület adószáma: 18099445-1-41. A közbenjárásukat előre is köszönjük, kérjük, hogy ne hagyják elveszni az 1 százalékot!
  3. Gyűjtjük a sütőolajat továbbra is, az Aranyalma utca 7. szám alatt, a bejárattól balra, a kerítésre szerelt műanyagládába téve tudják azt eljuttatni hozzánk.

Budapest, Mocsáros-dűlő, 2017. március 1.

Üdvözlettel: az Aquincum-Mocsáros Egyesület vezetősége

Legfrissebbek

1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1% 1%

Változás!

Tavaszi szemétszedés a Mocsároson

Ismét tavaszi takarítás a Mocsároson!

Hírlevél, 2015 április

Petanque pálya a Pihenőparkban

Szomszédünnep Óbudán május 2-án!

Lakossági fórum március 25-én!

Hírlevél, 2015. február

Hírlevél, 2014. december

Hírlevél, 2014. július

Óbuda Napja - 2014. május 4.

8 órás MTB verseny a Mocsárosban

Hírlevél, 2014. április

Hírlevél, 2014. február

Mikulás 2013.

Hírlevél, 2013 november

Hírlevél, 2013 szeptember

Őszi takarítónap a Mocsároson

A Johnson Controls adománya Egyesületünknek

Közösségi takarító nap - 2013. október 12. 9-14 óráig

Kérdőív a Római-partra tervezett mobilgátról

Hírlevél, 2013. augusztus

Felhívás!

Kedves Római partért aggódó civil barátunk!

Hírlevél, 2013. július 3.

Új körzeti megbízott a Mocsárosban

Civil Nap 2013. május 26.

Szomszédünnep Óbudán – Óbuda Napja 2013.

Hírlevél, 2013. március-április

Szomszédünnep 2013

Hírlevél, 2013. február

Hírlevél, 2013. január

1 % köszönetnyilvánítás

Ismét ellátogatott hozzánk a Mikulás!

Egyesületi Mocsáros-bejárás

Fitneszpark avató

Megérkeztek a fitneszgépek!

Időpont-foglalási rendszer

Hírlevél, 2012. május

Szomszédünnep 2012

Mocsáros Tanösvény foglalkoztató füzet letöltése

Hírlevél, 2012. április

Hírlevél, 2012. április II.

Megtisztítottuk a tanösvény útvonalát

Hírlevél, 2012. március

Hírlevél, 2012. február

Fűszerspirál

Évzáró vacsora

Megtartottuk hagyományos évzáró vacsoránkat

Ismét ellátogatott hozzánk a Mikulás

Ismét ellátogatott hozzánk a Mikulás, és megajándékozta a gyerekeket

Hírlevél, 2011. november

Örömmel tudatjuk minden családdal, hogy idén is ellátogat egyesületünk Gladiátor utcai játszóterére a Mikulás! Kis krampuszai megsúgták, hogy a Mikulás hintón érkezik és várja a gyerekeket

Szemétszedés, padépítés

Fűszer szüret

Padfestés

Lefestettük az új padot a pihenőpark előtt

Köszönjuk az 1% felajánlásokat!

Hőlégballonozás a Mocsároson

A hőlégballonozást próbálhatták ki a bátrabbak a mocsárosban.

Levendulaszüret

Nyáron leszüreteltük az első évi termést

Hírlevél, 2011. október

Itt az ősz, a falevélhullás és -gyűjtés meg a komposztálás lehetőségének ideje. A már szokásos októberi programokra várjuk Önöket!

Hírlevél, 2011. május

Óbuda Napja, 2011. május 7.

Húsvéti állatsimogató, 2011. április 23.

Óbuda Napja (május 7.)

Húsvéti állatsimogató, 2011. április 23.

Levendula-ültető nap 2011. április 16.

Hírlevél, 2011. április

Főoldalunkon találják a levendulaültető-nap és a húsvéti állatsimogató program meghívóját.

Fotók a IV. Óbudai Terepfesztiválról 2011

IV. Óbudai Terepfesztivál

Hírlevél, 2011. március

Áprilisi mozgalmas hónap lesz, minden hétvégén érdemes kijönni a Gladiátor utcai játszótérre

Hírlevél, 2011. február

Ebben a hírlevelünkben az 1%-os kampányról, további programjainkról és a madarak téli etetéséről is olvashatnak.

Hírlevél, 2011. január

Minden érdeklődőt várunk segítő önkénteseink sorába. Kérjük, aki kedvet érez az egyesületi aktivitáshoz, bátran jelentkezzen, örömmel fogadjuk!

Karácsonyfánk, 2010

Saját kezűleg készített díszekkel ékesítettük fel a karácsonyfánkat a játszótéren.

Mikulás a játszótéren, 2010

Idén is eljött hozzánk a Mikulás a krampuszaival. Gyönyörű hóesés és sok gyerek fogadta. A gyerekek nagyon örültek a kis póniknak és persze az ajándékcsomagoknak.

Hírlevél, 2010. december

December 11-én, szombaton délelőtt karácsonyfadíszeket készítünk kézműves foglalkozás keretében a konténerházban, ahová érdeklődő gyerekeket várunk.Idén fenyőfát állítunk a pihenőparkban és a kézműves díszekkel felékesítjük, kivilágítjuk. Szeretnénk szemet gyönyörködtető látványt teremteni

Hírlevél, 2010. november

A kerületi önkormányzat határozata alapján a kamerákkal kiépített térfigyelő rendszert beüzemelték, a Mocsárosba bevezető utak elejét, néhány kivételével, betontömbökkel lezárták, a bejutás lehetséges módjáról a tűzoltóságot és a mentőket értesítették. A Mocsáros területére szemetet kihordani végre lebukásveszélyessé vált.

Hírlevél, 2010. szeptember

Szeptemberi hírlevelünkben közérdekű információkkal fordulunk Önökhöz

Hírlevél, 2010. augusztus

Augusztusi hírlevelünkben két elgondolkodtató és kihasználható lehetőségre hívjuk fel a figyelmüket

Hírlevél, 2010. június

Júniusi hírlevelünkben néhány fontos információval szolgálunk

Gyermeknapi állatsimogató, 2010

Pónik, lovaglás és kocsikázás az idei gyermeknapon

Májusi növényültetés, 2010

Május 8-án délelőtt 10 órától kb. száz ember dolgozott a parkban, néhányan sötétedésig

Hírlevél, 2010. április

Május eseményekben teli hónap lesz; itt olvashatja a részleteket

Fotók a III. Óbudai Terepfesztiválról

A rendezvény a szervezők szemszögéből

Beszámoló a III. Óbudai Terepfesztiválról

Április 10-én, szombaton az ígért rossz idő helyett napsütés és jókedv fogadta az Óbudára kilátogató sportolókat és nézőket.

Húsvéti állatsimogató, 2010

A rossz idő ellenére két nyuszi és két csibe várta a gyerekeket a játszótéren. Íme a képek!

Pihenőpark fejlesztés és bővítés a Mocsáros-dűlőn

Az Ökotárs Alapítvány és a MOL által meghirdetett Zöldövezet 2009. Programban a "Pihenőpark fejlesztés és bővítés a Mocsáros-dűlőn" című pályázatunk alapján Egyesületünk 500 ezer forint támogatásban részesül

Hírlevél 2010. március

Egyesületünk idei második hírlevele az április 10-én megrendezésre kerülő Óbudait Terepfesztiválról, a húsvéti eseményeinkről és a tavalyi közbiztonsági fórum eredményeiről

III. Óbudai Terepfesztivál

2010. április 10-én ismét Terepfesztivál a Mocsároson

Játszótér a hó alatt

Rég nem látott havas képek a pihenőparkról

Hírlevél 2010. január

Egyesületünk idei első hírlevele, melyben olvashatnak a Mocsáros ügyét tárgyaló önkormányzati ülésről, az új honlapunkról, az 1%-okból befolyt összeg felhasználásáról, valamint 2010-re tervezett programjainkról

Régi fotók a Mocsárosról

Szinte hihetetlen, hogy pár évtizede még így nézett ki a Mocsárosdűlő