Aquincum-Mocsáros
Mocsáros a római kori Pannonia provincia keleti részének fővárosa, Aquincum polgárváros északi részén, a mai térképek szerint a Óbuda Szentendrei út - Határ út - Aranyhegyi út - vasúti töltés által körülhatárolt területen fekszik. Legnagyobb részét ősmocsár, a keleti oldalát a Szentendrei úttal párhuzamos három utcasornyi, délen a Zsófia utcai lakóépület és a VELUX székháza foglalja el. Belül kisajátitott tanyák, családiházak és sok önkényes beköltöző.
Legnevesebb történelmi emléke az egykori polgárváros falától 30 méterre épült a mintegy 6-7000 ember befogadására képes amfiteátrum Kr. u. a II. század közepén épült. Az ókori építészek az amfiteátrumok építésekor gondosan ügyeltek a szép természeti környezet megválasztására, elsősorban dombot, lejtőt, hegyoldalt vagy lapos völgyet kerestek. Az aquincumi környezet pontosan megfelelt ezeknek a követelményeknek. Az Aranyhegy, Ezüst hegy fáinak zöldje, a hegyek ívelő és lankákba váltó sziluettje festői keretet adott.
Aquincum a hun birodalom időszakában elvesztette korábbi központi szerepét, noha jelentősége kedvező földrajzi fekvése, a használható római utak és a dunai átkelőhelyek ellenőrizhetősége miatt továbbra sem lehetett csekély. A hun birodalom gyors felbomlása után az egykori római város a germán népek átmeneti uralma alá került.
Anonymusi Gesta Hungarorum szerint Árpád vezér és főemberei a Dunán átkelve Attila király városába mentek, ahol romos kőépületeket találtak. A város elnevezése Buda a mai Óbuda az Árpádkorban gyakori személynévből származik. A várost Árpád fejedelemtársa Kurszán szállta meg, Kurszán várát a történeti kutatás a mai Nagyszombat utcai amfiteátrummal azonosítja. A középkori Óbuda a Duna jobbpartján viszonylag keskeny földsávon alakult ki.
A nyugati hegyek lankái szőlőtermesztésre, a Duna halászatra volt alkalmas és a Duna menti mocsárvilág az állattenyésztésnek kedvezett.
A későbbi korszakokban Óbuda jelentősége csökkent mezővárosként élte életét. A török pusztítás elől lakói elmenekültek és csak egy részük tért vissza. A 150 éves török uralom alatt zömmel magyar kálvinisták laktak itt, földművesek, állattenyésztők, méhészek, borászok, kereskedők és kézművesek. A török megszállás után visszatelepült magyarok között nem kis számban, de már voltak németek, akik hamarosan többségbe kerültek. 1703-ban már német volt az óbudai bíró és az esküdtek nagy része.
A rendkívül kedvező gazdaságföldrajzi feltételek tették lehetővé, hogy Óbuda népessége és gazdasága a XVIII. század folyamán gyorsan fejlődjék, jelentős részben a betelepítéseknek köszönhetően. Az újonnan érkezettek 3 szabad, adómentes évet kaptak, a szőlő telepítők ötöt.
A haszonállatok táplálásában fontos szerepet játszott a szénafű, melyet a kaszálók biztosítottak. Kilencven százalékuk a ma Mocsáros dűlő és Kaszás dűlőként ismert vizenyős területet foglalta el egyetlen összefüggő tömbben, amely ténylegesen több dűlőre oszlott. Ebből a Mocsáros a Grosser Morast (ném. nagy mocsár) határai: a Határ út - Gladiátor utca - ennek déli végétöl a Csermák Antal utca és Határ út sarkáig húzott vonal. A XIX. század utolsó negyedében a legelők nagymértékben lecsökkentek és helyükön kialakultak a kertészetek. Az új gyárak létesítése és a meglévők terjeszkedése, a magánépítkezések, a Római fürdőtelep felépítése, új temető létesítése stb. mind csökkentette a mezőgazdaságilag hasznosítható külterületet és az elaprózott telkek egyre kevésbé biztosították egy-egy család megélhetését.
A második világháború után a német nemzetiségű lakosokat, általában a magántulajdont, ezen belül a földbirtokot sújtó intézkedések (kitelepítések, államosítás, kollektivizálás) gyakorlatilag és lélektanilag egyaránt fokozták a földtől való elfordulást. A földeket felparcellázták és üdülőtelkekként értékesítették. Az üdülőtelkek és az övezet átminősítésével épült ki mai lakóhelyünk, egyesületünk működési területe.
Óbuda évszázadai 2000 könyv alapján (ISBN 963 86040 5 0)